Kezdőlap > Gazdasági program

Gazdasági program

Becsehely Község Gazdasági Programja 2015-2019.

Bevezetés

A gazdasági program elkészítésére, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. §-ban meghatározottak alapján kerül sor.

A gazdasági program, a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, vagy azt meghaladó időszakra szólhat.

A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az önkormányzat Képviselő-testülete egységes, előre meghatározott célrendszer szerint működjön és a lehetőségek figyelembe vétele mellett fejlődjön is.

A gazdasági program az önkormányzat részére, helyi szinten határozza meg mindazon célkitűzéseket, feladatokat, amelyek a költségvetési lehetőségekkel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti, gazdasági adottságok figyelembevételével – a megyei térségi koncepciókhoz illeszkedve – az önkormányzat által nyújtandó kötelező és önként vállalt feladatok biztosítását, fejlesztését szolgálják.

A Képviselő-testület a jelen gazdasági programban meghatározottakat figyelembe veszi minden gazdasági jellegű, a gazdálkodásra, a település működtetésére, fejlesztésére vonatkozó döntésnél, különös tekintettel az éves költségvetési rendeletek elkészítése és összeállítása során.

I. Becsehely község gazdasági helyzetét alapvetően befolyásoló körülmények

·         a kormányzat gazdaságpolitikája,

·         a megyei, ezen belül a járási területfejlesztési operatív program,

·         nemzeti és EU-s pályázati források,

·         a település adottságai, a lakosság összetétele, igényei,

·          az önkormányzat vagyoni helyzete, jelenlegi, illetve várható pénzügyi kondíciói,

·          a polgármesteri program,

·         a képviselő-testület javaslatai,

·         a településen működő intézmények és szervezetek javaslatai, elvárásai.

A gazdasági programban meghatározott célok eléréséhez a Képviselő-testületnek az alábbiakra kell koncentrálnia:

– a célkitűzések egymásra épülő megvalósítására,

– a szükséges anyagi források és eszközök megteremtésére

– helyi lakosság elvárásai, igényei.

Az anyagi eszközök megteremtéséhez nem elegendő az évről-évre keletkező források (pl. állami támogatás, helyi bevételek) megléte, hanem szükség van:

– a pályázati lehetőségek felkutatására és kiaknázására,

– az önkormányzat sajátosságaira támaszkodva új lehetőségek keresésére,

– a meglévő források nagyobb mértékű kihasználására.

 

1.1.            A kormány gazdaságpolitikai célkitűzései

A gazdasági program meghatározásánál elengedhetetlen a pénzügyi lehetőségek számbavétele.

A kormány a fejlesztési irányelveit az új energiapolitika, a vidékfejlesztés, a területfejlesztés, a növekvő foglalkoztatás témakörében határozta meg, mely fejlesztési irányok kihatnak az önkormányzatok fejlesztési elképzeléseire is.

 

A kormányprogram szerint a fejlődés húzóágazatai:

– területi operatív program, KEHOP,

– az üzleti- és kereskedelmi szolgáltatás,

– az idegenforgalom és falusi turizmus.

 

II. Településtörténet

Becsehely község Zala megyében a horvát határtól 8 km-re az M7-es (E-71-es) nemzetközi főközlekedési út mentén több mint 4 km hosszúságban terül el.

Távolsága Nagykanizsától 16 km, Letenyétől 5 km. A 7-es főúton kívül megközelíthető még déli irányból, valamint alsóbbrendű, de jó minőségű közút köti össze az 50 km-re lévő megyeszékhellyel Zalaegerszeggel, és az ország nyugati régiójával.

A községet kelet-nyugat irányban átszelő 7-es számú főút földrajzilag is kettéosztja a falut. Északról a zalai dombság kezdődik, dél felé pedig a Muráig terjedő síkság terül el.

A település belterülete 303 ha, külterülete jelenleg 3286 ha.

Az utóbbi években megnőtt a magánvállalkozók száma a szolgáltatás, ipar és mezőgazdaság területén egyaránt. Ezek a vállalkozások kicsik, kevés embernek kínálnak munkalehetőséget. Az aktív korú lakosság nagy számban ingázik elsősorban Nagykanizsára és Letenyére.

Számottevő mezőgazdasági tevékenységet két jogi személyiségű gazdasági társaság, valamint hat egyéni vállalkozó folytat, ez utóbbiak családi keretek között, állandó alkalmazottak nélkül gazdálkodnak. A szántóföldi növénytermesztés mellett gyümölcstermesztés, szőlő és gyümölcs szaporítóanyag előállítás fordul elő.

Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként a baromfiágazat teljes termelési vertikuma  – tenyész tojás termelés, keltetés, hizlalás, baromfifeldolgozás – jött létre a településen. Mintegy 1000 hektár szántó termése konyhakész csirkehúsként hagyja el Becsehelyt. Az ágazatban dolgozók száma is meghaladja már a 100 főt.

Egy jelentősebb faipari üzem található a településen, amely a Dunántúl  egyik legnagyobb tölgyfeldolgozója 40-50 főt foglalkoztatva.

A kereskedelmi és vendéglátó szolgáltatás  az igényekhez igazodik.

Kereskedelmi egység 16 működik, a hagyományos élelmiszer és vegyes cikk boltok mellett vas-szerelvényárú üzlet, építőanyag kereskedés, mezőgazdasági cikk és növényvédő-szer árusítás, virág, ruházati és cipőbolt is megtalálható.

Egyéb szolgáltatás, pl. autószerelő, fodrász is helyben megtalálható. Banki tevékenységet a helyi Takarékszövetkezet, valamint a postahivatal (biztosítási szolgáltatást is) folytat.

Öt vendéglátó hely (büfé, fagyizó, italbolt) található a községben, melegkonyhás étterem nincs. 2014. végén kettő új szálláshely is megkezdte működését.

III. Statisztikai adatok

Infrastruktúra

a)   A víz- és szennyvízhálózat a településen 100%-ban kiépített,

b)   A villamos energia és gázhálózat a településen kiépített.

c)   A vezetékes telefon, a kábeltévé, az internet hálózat a település teljes területén kiépített.

d)   A szilárd hulladék kezelése külső vállalkozó útján biztosított.

e)   A csapadékvíz-elvezetés megoldott, a hálózat felújítása 2012-ben fejeződött be.

Lakónépesség (fő)

A lakónépesség az adott területen lakóhellyel rendelkező, és másutt tartózkodási hellyel nem rendelkező személyek, valamint az ugyanezen területen tartózkodási hellyel rendelkező személyek együttes száma. Ezres nagyságrendben kerül megadásra.

Regisztrált munkanélküliek

2008.évet, mint bázisévet figyelembe véve az álláskeresők száma szinte jelentősen csökkent. 2009.évben az álláskeresők aránya nőtt, amely a kistérségben zajló negatív gazdasági folyamatoknak tudható be.

A közeli nagyvárosokban kialakított üzemek magas létszámmal dolgoztak, külön autóbuszokkal szállították a dolgozókat. A gazdasági válság miatt a megrendelések elmaradtak, ezért létszámcsökkentést hajtottak végre, amely elsősorban az ingázó munkavállalókat érintették. A településen ismét megnőtt az álláskeresők aránya.

Becsehely községben gazdasági üzem letelepedése, magas foglalkoztatottsággal dolgozó egyéni vállalkozás letelepedése valósult meg az elmúlt időszakban, amely az álláskeresők számának csökkenését eredményezte. Az önkormányzat a regisztrált munkanélküliek számára közfoglalkoztatást biztosít.

Adófizetők aránya

A foglalkoztatottság szoros kapcsolatot mutat az adófizetők arányával. Az alábbi táblázatból megállapítható, hogy Becsehely a Nyugat-Dunántúli régió, sőt Zala megye átlaga felett teljesített.

IV. Helyzetfeltárás, SWOT-analízis

 

ERŐSSÉGEK

 

1.       földrajzi adottságok: 3-as határ, autópálya, kiépített infrastruktúra, jó minőségű termőföld, termelői kultúra) valamint Nagykanizsa közelsége

2.       helyi közösségek összetartása – sok, összetartó helyi közösség

3.       meglévő kulturális örökség

4.       népességmegtartó erő, generáció frissülés

5.       vállalkozások magas száma, vállalkozásbarát szemlélet

6.       humán erőforrás

7.       jól működő egyházközség

8.       rendezett, tiszta település

 

GYENGESÉGEK

 

1.       képzetlen munkaerő magas aránya.

2.       érdeklődés, nyitottság hiánya

3.       középiskolás és főiskolás korosztály aktivitása hiányzik, megszólításuk nem sikerül

4.       fiatal felnőttek aktivitásának hiánya a közösségbe való beilleszkedés hiánya, a(z) (önkéntes) munkavállalás szükségessége felismerésének hiánya

5.       helyi termékek feldolgozatlansága

6.       földrajzi adottságok kihasználatlansága, periférián való elhelyezkedés,

7.        Budapest és a nagyvárosok elszívó hatása, fiatal értelmiség elvándorlása

8.       helyi kézműves termékek értékesítésének kihasználatlansága

 

 

LEHETŐSÉGEK

 

1.       önellátó családi gazdaságok kialakítása

2.       hagyományőrzés erősítése

3.       autópálya közelsége, határmentiség jobb kihasználása

4.       kialakult borvidék megerősítése, népszerűsítése

5.       helyi termékek kínálata

6.       humán erőforrás megléte, fiatal értelmiség megtartása, megerősítése

7.       pályázatok, önkormányzati intézkedések

8.       természeti környezet adta lehetőségek kihasználása

9.       alapszolgáltatások megléte bővítése, infrastruktúra fejlesztése

10.   gazdasági fellendülés

 

 

VESZÉLYEK

 

1.       fiatal értelmiség elvándorlása

2.       szakmai képzés hiánya

3.       emberi negatív tulajdonságok felerősödése

4.       gazdasági válság

5.       politikai erők változása,

6.       média-kommunikációs trendek, idegen kultúra negatív hatása

7.       emberi gondolkodás változásának lassúsága

8.       erős versenyhelyzet más településekkel

9.       a túl erős vonzerő (vagy népszerűség) negatív hatásai (bűnözés, stb.)

 

 

V. FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

A koncepciót meghatározó stratégiai tényezők

Az alapfeladatok biztonságos magas szintű ellátása, a társulásokban aktív részvétel, a városi ranggal járó térségi feladatok ellátása,

Az önkormányzat által tervezett kötelezően ellátott és önként vállalt feladatainak ismertetése

A) Az önkormányzat által ellátott kötelező feladatok:

– településrendezés és településfejlesztés,

– településüzemeltetés

– közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmények elnevezése

– egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítségét célzó szolgáltatások

– környezet-egészségügy

– óvodai ellátás

– kulturális szolgáltatás

– szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások

– lakás-és helyiséggazdálkodás

– területen hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása

– helyi környezet-és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás

-honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás

– helyi adóval, gazdaságszervezéssel és turizmussal kapcsolatos feladatok

– a kistermelők, őstermelők számára értékesítési lehetőségeinek biztosítása,

– sport, ifjúsági ügyek

– nemzetiségi ügyek

– közreműködés a település közbiztonságának biztosításában

– hulladékgazdálkodás

– víziközmű-szolgáltatás

További törvényi lehetőségek helyi önkormányzati feladat-telepítésre:

–       törvény a felsoroltakon kívül más, a helyi közügy, helyben biztosítható közfeladat ellátását is előírhatja,

–       törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat és az állam külön, a finanszírozást is rendező megállapodása alapján az önkormányzat állami feladatokat is elláthat,

–       a helyi önkormányzatok továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Finanszírozásuk forrását elsősorban az önkormányzat saját bevételei, illetve az erre a célra biztosított külön források képezhetik.

B) Az önkormányzat által ellátott önként vállalt feladatok:

– Óvodás gyermekek szállítása

C) Az önkormányzati intézmény- és feladatstruktúra:

– Közigazgatás: közös önkormányzati hivatal székhelye

– Oktatás: napközi otthonos óvoda, általános iskola

– Egészségügy: Az alapellátást önkormányzat működteti, egy háziorvosi körzet, egy gyermekorvosi körzet, védőnői ellátás.

– Szociális ellátás: A házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetés a Gondozási Központ által, Szociális Társulás alapján történik. A társulás székhelye Becsehely.  A családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás társulási formában történik.

– Kultúra: Könyvtár, IKSZT.

– Sport: Becsehelyi Sport Egyesület

– Civil szervezetek

Fejlesztési alapelvek

a)    A természeti környezet megőrzése.

b)   A meglévő település arculatának megőrzése, továbbfejlesztése.

c)    A természeti adottságokat figyelembe vevő fejlesztések kiemelten történő kezelése.

d)   Az önkormányzat kötelező feladatellátásához kapcsolódó költség- megtakarítást eredményező fejlesztések elősegítése.

e)    Meglévő intézménystruktúra, és annak kihasználtsága javítása.

A gazdasági program anyagi forrásainak megteremtése

Az Önkormányzat a gazdasági programban meghatározott célkitűzések megvalósításához szükséges anyagi források biztosítása érdekében a következő feladatokat rögzíti:

1.   A fejlesztések forrásaihoz meg kell keresni a hazai és Európai Uniós pályázati lehetőségeket, meg kell teremteni a pályázatokon való eredményes részvétel feltételeit.

2.  A Képviselő-testület nyomon követi a költségvetési támogatási rendszert, és az elképzeléseivel összhangba hozva igyekszik kihasználni a támogatási rendszer nyújtotta előnyöket (azaz a feladatokat igyekszik olyan formában, illetve feltételekkel megteremteni, hogy a legkedvezőbb összegű támogatást kapja).

3.   Az Önkormányzat sajátos működési bevételeinek esetleges növelési lehetőségeit meg kell keresni. Törekedni kell olyan helyi adórendszer fenntartására, amely megfelel a helyi adópolitika elvárásainak, és hatékony eszköze az Önkormányzat saját forrásai növelésének.

4.   Az Önkormányzat áttekinti a meglévő vagyontárgyait, vagyoni értékű jogait, azok hasznosításának módjait és lehetőségeit, valamint a fenntartási és üzemeltetési költségek nagyságát. Javaslatot dolgoz ki az egyes vagyontárgyak megfelelő hasznosítására, a felesleges vagyontárgyak kihasználására, valamint az egyes vagyontárgyak, vagyoni értékű jogok értékesítésére.

 

Településfejlesztés:

A Képviselő-testület fontosnak tartja, hogy a településfejlesztés során azok az igények kerüljenek előtérbe, melyek

a)   olyan probléma megoldására, igény kielégítésére irányulnak, melyek alapvető településüzemeltetési és közszolgáltatási feladatokhoz kapcsolódnak, vagy

b)   több településfejlesztési, üzemeltetési cél megvalósítását is segítik,

c)   a település fejlesztése szempontjából felállított rangsorban előrébb szerepelnek.

A településfejlesztés során – az alapvető településüzemeltetési és közszolgáltatási célú fejlesztések kivételével – figyelembe kell venni a következőket:

a)   azokat a fejlesztéseket, programokat kell előtérbe helyezni,

aa) melyekhez kapcsolódva gazdasági számítások igazolják, hogy a fejlesztés eredményeként az Önkormányzat tartósan (legalább 4 éven keresztül) a korábbi éveknél magasabb bevétellel, illetve alacsonyabb kiadással számolhat,

ab)    melyek hosszú távon a népesség emelkedését idézik elő,

ac) melyek munkahelyet teremtenek.

b)   nem támogatandók, illetve háttérbe szorítandók azok a fejlesztések, melyek

ba) a lakosság, vagy a vállalkozások nagyon szűk körét érintik, és mely fejlesztésekkel megvalósuló beruházás aránytalan, vagy nagy működtetési kiadásokkal jár,

bb) során létrejött beruházás üzemeltetése aránytalanul nagy terhet ró az Önkormányzatra, és adott közszolgáltatás más módon, kedvezőbb anyagi feltételekkel biztosítható.

A településfejlesztési célok megvalósításához elengedhetetlen a pályázati lehetőségek kihasználása, ezért a sikeres pályázatok érdekében a kiemelt fontosságú fejlesztésekre előre terveket kell készíteni, és jól működő pályázatíró cégekkel, illetőleg tervezőkkel állandó kapcsolatot kell tartani.

 

Idegenforgalom:

Az idegenforgalom a település azon ágazata, ahol még mindig kiaknázatlan lehetőségeink vannak.

Az idegenforgalom fellendítése érdekében fejleszteni kell a település turisztikai arculatát, kihasználva a pályázatok nyújtotta lehetőségeket. Kiemelten kezelendők azok a fejlesztések, melyek turisztikailag is kiemelkedő jelentőséggel bírnak, vonzerőt jelentenek. Eseménynaptárral egybefoglalt turisztikai kiadványt kell készíteni az idegenforgalomban érdekelt vállalkozások bevonásával. Elkerülhetetlen az idegenforgalmi megítélés szempontjából fontos közterületek fejlesztése.

Támogatni kell az idegenforgalmat, illetve a település látogatottságát, ismertségét segítő rendezvényeket, biztosítva azt, hogy a rendezvények időpontja, programja megfelelően kerüljön népszerűsítésre. Az Önkormányzat honlapján szerepeltetni kell a turisztikai lehetőségeket, programokat.

 

Infrastruktúra:

Az infrastrukturális fejlesztések pozitív irányba befolyásolják a település fejlődését. Az infrastruktúra-fejlesztést gyakran más fejlesztésekkel elért eredmények kényszerítik ki, illetve a megvalósult infrastruktúra gyakran újabb fejlesztési igényeket indukál, illetve megnyitja a továbblépés lehetőségét. Az Önkormányzat Képviselő-testülete ezért fontosnak tartja a járda, a kerékpárút-hálózat, a csapadékvíz-elvezetés, az egészséges ivóvíz, a jól működő szennyvízcsatorna rendszer, a villamos energia, a földgáz, a közvilágítás, telefon, internet, kábeltévé, és egyéb szolgáltatások biztosítását, és korszerűsítését, modernizálását.

 

 A munkahelyteremtés feltételeinek elősegítése

Az Önkormányzat továbbra is küzdeni kíván a munkanélküliség ellen, mivel a munkanélküli családokban romlanak az életkörülmények és az emberek életminősége, másrészt az Önkormányzat szociális kiadásai emelkednek a támogatások, segélyezések miatt.

A munkahelyteremtés feltételeinek elősegítése érdekében az Önkormányzat

a)   lehetőség szerint segíti a vállalkozások, ipari cégek letelepedését a községben, a munkahelyteremtés érdekében,

b)   segíti a helyi gazdaság megerősödését, ehhez igyekszik kedvező feltételeket teremteni, hogy a vállalkozások számára munkahely-bővítési lehetőséget teremtsen,

c)   a közszolgáltatások megtartása, illetve bővítése révén munkahelyet teremt, és tart fenn a köztisztviselők, közalkalmazottak foglalkoztatásával,

d)   rendszeresen együttműködik, állandó kapcsolatot tart fenn a munkaügyi központ kirendeltségével,

e)   a közfoglalkoztatási programok, pályázatok révén az állás nélküli személyek lehető legszélesebb körének foglalkoztatására törekszik, segítve az álláskeresők visszaintegrálását a munkaerőpiacra, kihasználva a közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás finanszírozási előnyeit,

f)   az álláskereső lakosok továbbképzési lehetőségeinek segítése és összehangolása,

g)   támogatja mindazon nonprofit és civil szervezet célkitűzését, mely a munkahelyteremtést elősegíti.

 

Az adópolitika célkitűzései

Becsehely Község Önkormányzata továbbra is fontosnak tartja a helyi adópolitikai célkitűzések megfogalmazását, mivel az jelentősen befolyásolja a településen keletkező saját bevételt, illetve hatással van a településen élő magánszemélyek és vállalkozások anyagi terheire.

A helyi adók esetében az Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adók rendszerét továbbra is úgy kívánja működtetni, hogy az egy meghatározott stabilitás, állandóság mellett, folyamatosan az Önkormányzat biztos bevételi forrását jelentse, ugyanakkor igazságos is legyen az adózói kört illetően, és segítse elő a munkahelyteremtést. Az Önkormányzat célja az amúgy is nehéz szociális helyzetben lévő állandó lakosok adóztatásának elkerülése, illetőleg ha ez nem lehetséges, akkor konkrét beruházással összefüggésben kerüljön sor az adóztatásukra.

Közigazgatás

Az Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzati és egyéb közigazgatási feladatait a Közös Hivatal útján látja el, melynek Becsehely település a székhelye.

A közigazgatás megfelelő színvonalának biztosítása érdekében szükséges:

a)   a szolgáltató jellegű közigazgatás erősítése,

b)  Közös Hivatal akadálymentesítése,

c)   az elektronikus ügyintézés használatának népszerűsítése,

d)   a közigazgatás tárgyi feltételeinek javítása,

e)   esélyegyenlőség biztosítása,

Az épített és természeti környezet védelme:

A Képviselő-testület az épített és természeti környezet védelme érdekében

a)      áttekinti a védelmet igénylő, vagy védelem alá vonandó építészeti, illetve természeti értékeket,

b)      a településkép javítása érdekében javaslatokat dolgoz ki, intézkedési tervet fogad el a gondozatlan ingatlanok rendbetételére,

c)      fellép az illegális hulladéklerakók létesítése ellen, a civil szervezetek bevonása, valamint a hatósági jogkörök révén,

 

Az ivóvíz – szennyvízcsatorna rendszer, a vízrendezés és csapadékvíz elvezetés, közvilágítás:

Az Önkormányzat kötelező feladata az egészséges ivóvízellátás biztosítása.

A csapadékvíz-elvezető rendszer karbantartása indokolt az egész településen a belvizek kialakulásának megelőzése érdekében, lehetőség szerint pályázati források bevonásával.

Köztemető fenntartása:

Az Önkormányzat kötelező feladatként köteles ellátni a köztemető fenntartásával kapcsolatos feladatokat. Ennek érdekében:

a)   Gondoskodni szükséges a temető rendben tartásáról, és a jogszabályi követelményeknek való megfeleléséről, új temetőtérkép felfektetéséről.

A helyi közutak és közterületek fenntartása, a köztisztaság – településtisztaság biztosítása:

A Képviselő-testület a helyi közutak fenntartásával kapcsolatban – pénzügyi lehetőségeinek függvényében, a lakosság bevonásával – a közúthálózat olyan kialakítására törekszik, mely megfelel a település, a lakosság igényeinek.

Kiemelt figyelmet kell fordítani a közterületek megfelelő színvonalon történő fenntartására, melynek érdekében:

a)   Rendszeresen gondoskodni kell a közterületek gondozásáról, tisztán tartásáról, a zöldfelületek gondozásáról.

b)   Gondoskodni kell a közterületek fásításáról, az elöregedett, balesetveszélyes fák kivágásáról és pótlásáról.

c)   Kiemelten kell gondoskodni a középületeink környékének tisztántartásáról, a középületek állagának megóvásáról. Meg kell tenni a megfelelő jogi lépéseket a középületek állagát romboló behatások ellen.

d)   Gondoskodni kell az egységes utcakép kialakításáról.

A köztisztaság és településtisztaság biztosítása érdekében az Önkormányzat:

a)   Továbbra is gondoskodik a kommunális hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról

b)   Ösztönzi a lakosságot a hulladékszállítási szolgáltatás kihasználására, valamint a szelektív hulladékgyűjtés érdekében együttműködik a szolgáltatóval.

c)   A szolgáltató útján megszervezi a lomtalanítást, és a zöldhulladék elszállítását.

d)   Évente szemétgyűjtési akciót szervez a lakosság és a civil szervezetek, nevelési – oktatási intézmények bevonásával.

e)   Biztosítja, hogy a közterületekre a hulladékgyűjtő edények megfelelő számban kihelyezésre, és a kihelyezett edények rendszeresen ürítésre kerüljenek.

f)   Fellép az illegális hulladéklerakó helyek kialakulása ellen, ennek érdekében megteszi a jogszabályban előírt intézkedéseket.

g)   Gondoskodik a helyi közutak téli síkosság-mentesítéséről és a hóeltakarításról.

 

A közbiztonság helyi feladatainak ellátása:

Az Önkormányzat a helyi közbiztonsági feladatok ellátása, illetve színvonalának javítása érdekében:

a)   Támogatja a közbiztonság növelését segítő programok, tájékoztatók szervezését, ilyen programok tartását kezdeményezni a rendőrségnél.

b)   Felhívja a rendőrség figyelmét a tudomására jutott, közbiztonságot veszélyeztető körülményekre.

 

A köznevelés biztosítása:

Az Önkormányzat – mint a köznevelési intézmények fenntartója, illetve működtetője – a köznevelés biztosítása, és színvonalának javítása érdekében:

a)      Továbbra is gondoskodik az óvodai ellátásról.

b)      Szorgalmazza az intézmények szorosabb és hatékonyabb együttműködését.

c)      Az intézmény szakmai és tárgyi feltételeinek legalább szinten tartására törekszik.

 

Gondoskodás az egészségügyi ellátásról:

Az Önkormányzat kötelező feladata az egészségügyi alapellátás biztosítása, ennek érdekében:

a)   lehetőséget keres az egészségügyi ellátás színvonalát szinten tartó, illetőleg növelő fejlesztések megvalósítására,

b)   szűrőprogramokat, egészséghetet szervez,

c)   fokozott figyelmet fordít a parlagfű elleni védekezésre, mind a saját tulajdonú ingatlanai, mind a magántulajdonban lévő ingatlanok tekintetében,

 

A szociális ellátás – gyermekvédelmi feladatok:

Az Önkormányzat Képviselő-testülete fontosnak tartja a szociális alapellátások biztosítását, olyan szociális háló megteremtését, további fenntartását, mely biztonságot nyújt a település lakosságának, valamint kiemelten kezeli a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátását. Ennek érdekében az Önkormányzat

a)   az új törvényi változásoknak megfelelően alakítja ki szociális támogatási rendszerét, és alkotja meg szociális rendeletét.

b)   a továbbiakban is biztosítja a törvényben előírt kötelező ellátásokat, és anyagi lehetőségeinek függvényében a nem kötelező, önként vállalt ellátásokat,

 

Közművelődési – kulturális – közgyűjteményi feladatok, a sport támogatása:

Az Önkormányzat a közművelődési – kulturális – közgyűjteményi tevékenységekkel kapcsolatban a jogszabályokban, és a helyi rendeletében foglaltak biztosítására, és a szolgáltatások színvonalának emelése érdekében a következő feladatokra helyezi a hangsúlyt:

a)   Pályázatok útján lehetőséget kell keresni a könyvtár és az IKSZT eszközállományának gyarapítására.

b)   Programok, rendezvények szervezésével növelni kell a IKSZT bevételeit, és kihasználtságát.

A helyi sportélet támogatása érdekében az Önkormányzat

a)   gondoskodik a sportpályák folyamatos karbantartásáról, rendben tartásáról,

b)   támogatja a település bejegyzett sportegyesületeit,

c)   segíti és szorgalmazza a sportegyesületek pályázati tevékenységét,

d)   támogatja a helyi tömegsport-rendezvények szervezését.

 

 A nemzetiségek jogainak érvényesülése:

Az Önkormányzat a hivatalán keresztül biztosítja a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését. A nemzetiségek jogairól szóló törvényben foglaltaknak megfelelően ellátja a nemzetiségi önkormányzattal kapcsolatos feladatokat. A Képviselő-testület kiemelt célnak tekinti az önkormányzat és a településen működő nemzetiségi önkormányzat együttműködési lehetőségeinek és területeinek feltárását.

 

Településüzemeltetési célok

A Képviselő-testület célja, hogy a fenti  feladatokat a lehető legmagasabb színvonalon, azonban a költségtakarékosság (gazdaságosság) – hatékonyság – eredményesség szempontjainak szem előtt tartásával biztosítsa.

A megalapozott költségvetéssel, és a likviditás folyamatos figyelemmel kísérésével változatlanul biztosítani kell azt, hogy az üzemeltetéshez szükséges fedezet rendelkezésre álljon.

Egyes településüzemeltetési feladatok ellátásába indokolt bevonni a civil szervezeteket is.

 

Egyéb célok:

Az Önkormányzat további célként tűzi ki:

1.   A testvér települési kapcsolat  ápolását.

2.   A lakossággal és a civil szervezetekkel való együttműködés kereteinek bővítését.

 

Az Önkormányzat Képviselő-testülete fontosnak tartja, hogy a településfejlesztés a település számára ismert módon, a széles nyilvánosság biztosítása mellett történjen, mivel ez a biztosítéka annak, hogy az elméleti fejlesztési tervekből azok valósuljanak meg, melyek tényleg a település jövőjét, hosszú távú fejlődését, fejlesztését szolgálják.

 

Becsehely, 2015. április 16.

 

 

Németh Géza

polgármester