Általános iskolai évzáró volt Becsehelyen

Június 18-án elballagtak a 8. osztályos tanulók, valamint sor került a tanévzáró ünnepségre is a Becsehelyi Általános Iskolában.

Sokan büszkén távoztunk az eseményről, még én is, aki „csak” polgármesterként voltam jelen.

Simonné Benkő Edit igazgató összefoglalójából kiderült:

– az iskola tanulmányi átlaga 4,34 (, még soha nem volt ilyen magas),

– a tanulók 23 %-a kitűnő eredményt ért el (minden „negyedik” tanuló)

– ezen kívül 22 jeles rendű tanuló volt, (13%)

Igazgató asszony az ünnepség utáni csodálkozásomra elmondta, hogy a középiskolai visszajelzések is

igazolják a fentieket, szívesen fogadják a becsehelyi iskolából érkező diákokat.

Kedves Igazgató Asszony!

Őszintén gratulálok az elért eredményekhez, nagyon büszke vagyok az ISKOLÁNK-ra.

Köszönet a tantestületnek, a szülőknek, a gyerekeknek, mindenkinek, aki részese volt ennek az

eredménynek!

Németh Géza

polgármester